Mostanában egyre divatosabb a personal branding, azaz az énmárka építése, egyre többet hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy szakterületünkön publikáljunk, blogoljunk, tartsunk prezentációkat - azaz építsük saját magunk hírnevét. Felvetődik a gondolat, hogy hol a határ a saját karrier, saját énünk építése és a cég alkalmazottjaként való pozicionálás között? Vannak-e etikai korlátok?
A Saját márkát semmi sem építi jobban, mint a kiváló munka, a hitelesség. Megjelenésünk, viselkedésünk, közösségi médiában tett megnyilatkozásaink is mind-mind bizonyos képet alakítanak ki rólunk, érdemes tehát e területen tudatosnak, konzekvensnek lennünk.
A saját márka bizonyos eszközökkel való tudatos építése azonban már egy más szint, ez elsősorban független szakértők, tanácsadók számára fontos. Ők egy adott szakterületen felépítik a hírnevüket, beleássák magukat szakterületekbe, és szakértőként jelennek meg. Számukra nem okoz problémát, hogy saját maguk személyét, saját szaktudásukat építik, hirdetik- hiszen ők saját maguk urai. Node mi a helyzet, ha valaki alkalmazott? Hol a határ?
Énmárka munkavállalóként?
Alkalmazottként nem tanácsos ÉN-ként megjelenni, hiszen munkavállalóként a munkáltatónkat képviseljük. Ha egy cég alkalmazottja megjelenik egy szakmai összejövetelen, publikál egy cikket, akkor ő az adott cég elkötelezett dolgozójaként a céges érdekeket kell, hogy szem előtt tartsa és nem
saját magáét. Bármilyen megnyilvánulását a munkáltatója véleményével azonosítják.
A munkáltatók hazánkban jellemzően nem nézik jó szemmel a személyes márkájukat buzgón építő munkatársak ténykedését, hiszen az alkalmazottat azért fizetik, hogy a cég hírét építsék, s az ilyen helyzetek összeférhetetlenséghez vezethetnek. S felvetődik az elkötelezettség kérdése is- a személyes márka építésének nyilván van célja- gondolják joggal.
A fiatalabb generáció munkába állásával azonban egyre változik a helyzet, s a céges vezetés is egyre liberálisabban áll a saját énjüket hangsúlyozó fiatalokhoz.
Énmárka hobbi területén
Más a helyzet, ha a munkavállaló szakmájától egészen eltérő területen kezd el publikálni, blogolni: például logisztikai vezetőként főzőblogot indít. Ez nyilvánvalóan kevésé összeférhetetlen a munkavállalói érdekekkel, bár nevünk felvállalása esetén érdemes egyeztetni főnökünkkel. Nem biztos, hogy jó szemmel nézi a céges vezetés, ha logisztikai vezetőjük nevének google-be való beírásakor egy Thai wok készítése közben készült képeket dob ki a kereső, melyen alkalmazottjuk mosolyogva kevergeti a tésztát.
A másik véglet
Egyes munkavállalók azonban olyannyira azonosítják magukat a cég
ükkel, hogy még privát életterületükön is a céges elérhetőségeiket használják. Láttam lakáshirdetést is céges emailcímmel, s autóvásárlóként már többször futottam olyan helyzetbe, amikor a másik fél céges telefonját adta meg, majd miután nem értem el, s visszahívást kaptam, teljesen kusza helyzet alakult ki, mert XY cég patikalátogatójaként hívott vissza- s nehezen derült ki, hogy a közös pont az eladó autó és nem a céges ügy, vagy álláskeresés.
Fejvadászként többször tapasztaltam, hogy egyeseknek nincs privát emailcíme, ahova a pozíció leírását továbbítani lehet- s a céges telefonon nem mer beszélni, másik elérhetősége pedig nincsen.
Nyilvánvalóan a két véglet között szükséges megtalálnunk a harmóniát, ahol a céges érdekek és a saját érdekeink szépen megférnek egymás mellett. A cél egyfajta egyensúlyi helyzet megteremtése a saját identitásunk és a céges alkalmazotti szerepkörünk között- ahol a munkáltatói márkát és saját énmárkánkat is építhetjük anélkül, hogy egymás érdekeit sértenék.
